Kedvenc Star Wars karakterem. Nagyon jól sikerült játék volt, köszönöm a Mesélőnek. Ez pedig a karim előtörténete :)

 Emlékszem e a szülőbolygómra? Emlékszem e a fák illatára, amik az otthonomat gazdagították? Emlékszem a szélre, amivel gyermekként kergetőztem? Nem. Két dologra emlékszem csupán. Mindkettő meghatároz engem. Az egyik emlékem a szüleim hangja, amint este Ashla-ról és Bogan-ról énekelnek nekem esti mesét. Szerettem azt a dalt. Megnyugtatott. Ahogy a két hang harmóniában fonódik össze és énekel a körforgásról. Ez még ma is megnyugvást hoz számomra. A másik amire emlékszem, ahogy páncélos bantidák rontanak a kis közösségünkre és lemészárolnak mindenkit. Anyám haldokló arcát látom egy búvóhelyről. Apám még próbálja védeni a családunkat, de hiába. Szüleim arcán végül már csak belenyugvást és békét látok. Sokáig ülök megbújva a bokrok takarásában. Egy pisszenés sem hagyja el a számat. Napok telnek el így. Tétlenségben ülve, néha oda-oda szaladtam a kialudt tábortűzhöz, hogy a maradék élelmet és vizet magamhoz vegyem. Fázok, egyedül vagyok. A szél nem kergetőzik már velem vidáman. Egyedül vagyok. Léptek közelednek. Egyedül van. Csendesen megbújok a bokrok között. Én látom őt, de ő nem lát engem. Körbejárja a táborhelyünket. Szomorúan sóhajt. Furcsa öltözéket visel a férfi. Mintha egy köpeny lenne rajta. Az oldalán pedig egy rövidke kardmarkolat, de penge nincs. Vagy csak nem látom.  Nagyon közel halad el a búvóhelyem mellett. Felkapja a fejét és körbenéz. Lehajol a bokor mellett és szembe néz velem.
-Gyere elő, nem foglak bántani. Ígérem neked.
Lassan és óvatosan felállok. Van valami megnyugtató a hangjában, amiért hiszek neki.  Odasétálok hozzá, ő pedig gyengéden felemel a karjaiba. Megnyugtat. Majd sötétség ölel magához.

Így kerültem be a Jedi Rendbe. A férfi aki elhozott egy nautolan volt. Egy Jedi nyomozó, aki épp a bolygón járt. Elmondása szerint három napig voltam egyedül a vadonban. Megérezte, hogy a távolban történt valami szörnyűség, de nem tudott akkor odajönni és segíteni. De jött, amint tudott. És ő talált rám. A következő három évem csendes és nyugodt környezetben telt. Mivel a fajom eleve erőérzékeny, így nem jelentett sok gondot, hogy mivé is legyek. Jedinek akartam tanulni és ők örömmel képeztek engem. Barátom nem sok volt. Csendes és visszahúzódó lány voltam. Eleinte sokáig kínzott a szüleim halála, álmok képében. Hiába meditáltam, gyakoroltam, nem segített. Még itt, a társaságban is egyedül voltam a magányommal.  Nyolc éves voltam, amikor kiválasztottak.  Sok gyerek volt ott aznap velem együtt. Fiatal mesterek járkáltak körbe és nézegettek bennünket. Egy tánc vette kezdetét. A mester és a tanítvány tánca. Már jó pár mester és tanítvány talált egymásra, mikor egy iktochi férfi állt fel kelletlen arccal és kezdett el járkálni elöttünk. Éreztem róla, hogy ő nem akarja ezt. Mégis itt volt. A szíve félelemmel volt telve. És magányos volt. Akárcsak én. És olyan űr volt benne, mint bennem. Gondosan megnézegette a leendő padawanokat, akik kissé megszeppent arccal néztek vissza rá. Nem volt túl barátságos az arckifejezése, ez tény. Mikor elért hozzám, csak felemeltem a fejemet, hogy rátekintsek. Nagyon mogorván és kelletlenül nézett rám. De én csak rámosolyogtam. Sóhajtott egyet, majd hátrafordult a tanácsra pillantván, akik egyöntetűleg bólintottak egyet. Ismét sóhajtott, a válla kissé megereszkedett, majd rámpillantott.
-Laran Saranoth  mester vagyok. -mondta közös nyelven, mély, kissé rekedtes hangon.
-Én Aeryn Líadan vagyok, mester.- feleltem meghajolva.
Így lettem Laran Saranoth tanítványa. Kapcsolatunk nem indult túl felhőtlenül. Bár közös szobába költöztünk és tanított tovább a Jedik útjára, személyes beszélgetés nem nagyon akadt. Éreztem róla, hogy nem akart engem tanítványnak. Ettől pedig nem voltam boldog. De nem kérdeztem rá. Inkább magamban tartottam. A jég két év múlva tört meg, amikor egy küldetésre magával vitt. Bár szigorúan meghagyta nekem, hogy maradjak a szállodai szobánkban, én valamiért mégis lementem az utcára. Amikor rátaláltam egy tűzharc közepében volt éppen. Igyekeztem megbújni és aggódva figyeltem az eseményeket. Annak köszönhetően, hogy rá figyeltem, az egyik rossz arcú férfi mögém lopózott és elkapott. Egy blastert szorított az oldalamhoz, és azzal fenyegette a mesteremet, hogy ha nem engedi el őket, akkor megöl engem. Laran szorongatott helyzetbe került. Fénykardájval így is sikeresen hárította a felé irányuló lövéseket, de nem ért oda időben hozzánk. A férfi épp akkor húzta meg a ravaszt a fegyverén, amikor mesterem odaért. Én már csak a fájdalmat éreztem, utána összeestem. Még láttam Laran aggódó arcát, amint fölém hajol és az erőhöz nyúl segítségért, de utána elborított a sötétség. Mikor magamhoz tértem, a szobában voltunk. Én az ágyán feküdtem, ő mellettem ült és egy nedves ronggyal az arcomat törölgette.
 -Kértelek, hogy maradj a szobában. Nem fogadtál szót és majdnem belehaltál.
Bólintottam.
-Sajnálom mester, nem tudom miért tettem. Csak úgy éreztem, hogy utánad kell mennem. És nem kételkedtem az érzésben, csak cselekedtem. Bocsáss meg, hogy engedetlen voltam.
Szomorúan nézett rám.
-Nem haragszom. De nem szeretnék még egy padawant elveszíteni. Mielött téged választottalak volna, nem sokkal elötte veszítettem el a padawanomat egy csatában.
Ekkor megértettem. Hogy miért nem akart engem. Hogy miért volt olyan hideg a kapcsolatunk. Egy hosszú beszélgetés vette kezdetét. Végre megtört a jég. Elmesélte a padawanja halálát, és hogy ez mennyire fájt neki. Elmesélte, hogy valójában ő engem akart választani, de félt. Félt egy újabb veszteségtől , de a tanács finom nyomására engedett az érzéseinek. Én is meséltem neki. Arról, hogyan kerültem ide, hogyan éreztem magam. A rémálmokról, amik éjjelente kínoznak. Hosszú órákig beszélgettünk. És aznap, mikor az ő ölelésében aludtam el, aznap nem álmodtam a halott szüleimmel. Ettől kezdve vele voltam a nap majdnem minden percében. Együtt keltünk, együtt reggeliztünk, együtt meditáltunk, együtt ebédeltünk, együtt gyakoroltunk, a délután nagy részét is együtt töltöttük beszélgetéssel, majd este együtt aludtunk. És a rossz álmok elkerültek. Őt is, engem is. Időnként persze előfordult, hogy vagy őt vagy engem másfelé szólított a kötelességünk, de annál örömtelibb volt a viszontlátás. Nagyon szoros, szavakkal le nem írható kötelék jött létre közöttünk. Feltétlen bizalom és feltétlen szeretettel vegyítve. Pár mester szerint a kapcsolatunk túl szoros lett, de mi nem így véltük. Időnként persze voltak Larannal egyet nem értések közöttünk, de ez sosem vetett árnyékot a kapcsolatunkra. Ő próbált engem rávenni arra, hogy ne zárkózzak be és ismerjem meg a szerelmet és a testiséget, de engem ez nem vonzott. Próbált engem más fiatalok közelébe terelni, de ilyenkor mindig visszahúzódtam a csigaházamba. Engem tökéletesen kielégített a mesteremmel való kapcsolatom. Páran gyanakodtak arra is, hogy mi egy párt alkotunk, de ennek a pletykának nem volt alapja. Én sem tekintettem úgy Laranra és ő sem rám. Ő néha kijárt a városba, ahol volt egy twi lek hölgy ismerőse, akinél levezette a fölös energiáit (ő nevezte így), de hozzám soha, egyetlen ujjal sem ért úgy. És én sem hozzá. Így a pletykákat kizártuk és elengedtük a fülünk mellett.
Emellett sokat beszélgettem azzal a nautolan férfival, aki elhozott a szülőbolygómról. Laran Jedi pilóta volt, de mivel a fajom nem a szokásos értelemben lát, hanem az erőn keresztül így ez az út elöttem zárva volt. És engem mindig is jobban érdekelt a dolgok kiderítése. Így kezdtem el beszélgetni, Moraanth-val, a nautolan Jedi nyomozóval. Megígérte, hogy ha készen állok, ő szívesen tanít erre az útra, de készüljek fel, mert a Jedi nyomozók útja időnként olyat is megkíván, amit majd nem szívesen fogok megtenni.
Elötte azonban sok tanulás és tapasztalás áll elöttem. Laran nem oly rég említette, hogy lassan el kell válnunk egy időre. Azért, hogy tanuljak és tapasztaljak. Hogy barátkozzak, hogy legyek szerelmes, hogy csalódjak, hogy éljek. Félek elválni tőle, még akkor is ha tudom, hogy az elválás nem örök. De életem legszebb tíz évét neki köszönhetem. Ő a fény a sötétben, a meleg tűz a hideg éjszakában. A megnyugvás, a béke, a szeretet. Ő jelent nekem mindent. Tudom, neki is fájdalmas elengedni engem, de meg kell tennie, hogy fejlődhessek. Így összeszedem a dolgaimat, és holnap hajóra szállok, hogy elinduljak a sötétbe. Remélem, hogy mikor hazatérek, ő várni fog rám. Szeretlek mester. Az Erő legyen veled.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.