Egy Mágus karakterem előtörténete, akivel ugyan végül nem játszottam, de úgy éreztem, hogy kár lenne veszni hagyni...

Család...szerelem...barátság...naivitás...gyermekkor...Miért van az,hogy van aki számára ezek idegen fogalmak? Ki vagy milyen isten határozza meg az ember sorsát. Vagy mindenki önmaga felel a tetteiért? Hogyan tudja az utcagyerek megőrizni az ártatlanságát,miközben a szemétben turkál kidobott ételért? Vagy mikor el kell adnia a testét ha élni akar? Meddig bírja ezt egy lélek,mielött összeroppan? Mielött gonosszá válik. S vajon ha gonosszá válik az önnön hibája vagy a könyezet és a körülmények áldozata? Vajon én is csak a környezetem mellékterméke vagyok? Ezek a kérdések foglalkoztatnak,miközben magányosan sétálok az éjszaka sötétjében. Választhattam volna a halált,s hogy patkányok rágják a csatornában rohtadó testem...De én az élni akarást választottam. De milyen élet ez? Az éjszakában járok, arcomat csukja mögé rejtve, álnok játékokat játszva, meglopva másokat az értékeiktől. De mi van ha az éhező gyerekek apjától lopom el a betevő falatra valót? Mégis könnyebb elsöpörni a bűntudatot és nem törődni a dolgokkal, könnyebb önzőnek lenni...

Nemesi családban születtem. Anyám igazi nagyvilági nő, lobogó fekete hajjal, és barna szemmel. Vékony,alacsony beszédes és kedves teremtés. Apám...apám magas, szikár férfi,szúrós tekintettel, hideg hanggal. Sosem éreztem magamhoz közel őt. Mindig idegenkedve nézte szőke hajamat és élénken csillogó zöld szemeimet. Nem kaptam tőle apai szeretet,ölelést vagy simogatást. A családi kúriát,ahol éltem börtönnek éreztem és a szolgák voltak az őrök...Mentségükre legyen mondva,jól bántak velem. Megtanultam írni,olvasni és harcolni. Kaptam tetőt és meleg ételt. Csak egy dolgot nem. Szeretetet...Inkább az állatokkal töltöttem az időt,kint a szabadban. Ahogy nőttem úgy nőtt apám ellenszenve felém. Ez az érzés akkor teljesedett ki,mikor kamaszodni kezdtem. A hajam kezdett ezüstössé válni, a szemeim mandulavágásúak lettek, a füleim hegyesebbek. Anyám többé nem tudta titokban tartani: az apám egy elf. Persze mint oly sok mindent ezt is véletlenül tudtam meg. Egy nap anyámék szobája elött mentem el,mikor folyott hangú veszekedésre lettem figyelmes.

-Hogy mit mondtál?! Lefeküdtél egy mocskos elffel?!-sziszegte apám,majd pofon csattant és anyám sírását hallottam meg. Összeszorult szívvel álltam az ajtó elött. -Ha ez kitudódik a család nevének vége! Ostoba lotyó!!!-szitkozódott apám. Pár pillanatig csak cipősarkak kopogása és anyám szipogása hallatszott,majd ismét apám szólalt meg: -Nem maradhat itt!! El kell takarodnia a házból!!

-Nem teheted,meghal az utcán!!-zokogott fel anyám.

-Talán nem kellett volna lefeküdnöd egy elffel. Ez nem az én lányom,nem érdekel a sorsa.-felelte apám kegyetlenül. Gépiesen indultam el a szobám felé. Rázuhantam az ágyra és sírtam. Kétségbeestem és tehetetlen voltam. Nyílt az ajtó és apám lépett be rajta,mögötte anyám kisírt szemei néztek rám. Apám arcán szemernyi könyörület vagy érzelem nem volt.

-Takarodj a házamból! Egy óra múlva nem akarlak itt látni,mocskos félelf!

Ezzel sarkon fordult és anyámat magával húzva kiment a szobából. Egyedül maradtam a gondolataimmal. Gépiesen kezdtem el pakolni tizenhárom év dolgait. Fejemet lehajtva, senkire sem nézve hagytam el a házat,ami sosem volt az otthonom. Csak vitt a lábam előre,nem tudtam merre megyek,de nem is érdekelt. Estére a városba értem. Fáztam és éhes voltam. Az egyik fogadó felől étel illata szállt felém. Az ablakhoz lopóztam és benéztem. Alkohol és tömény dohány illata szűrődött ki. Részeg férfiak itták az olcsó italokat, némelyeknek még olcsóbb nők ültek az ölükben. Megkerültem a fogadót hátha kidobják a maradékot. A szemétkupacnál egy bűzös,ápolatlan férfi ült. Szédelgett az alkholtól és fenyegtően vicsorgott rám.

-Takarodj innen kislány,ez az én helyem!-mért végig. Mohó csillanást láttam a szemében és megnyalta a száját. -Bár,hogy jobban megnézlek,maradhatsz. Jó lesz a mai vacsora és te lehetsz az édesség.

Ember még nem futott olyan gyorsan,mint én akkor és ott. Vakon rohantam,míg egy üres sarkot nem leltem magamnak. Behúzódtam,magamhoz öleltem a batyumat és álomba sírtam magam.Így telt el a következő pár hét. Esténként a várossal ismerkedtem,nappal aludtam. Kimerült és elgyötört voltam. Szemétben turkáltam ehető dolgok után kutatva. Hamar megtanultam ezüstös hajamat csukja mögé rejteni,csak zöld szemeim látszottak. Vágytam egy puha ágyra,egy dézsa forró vízre és normális ételre. Aludtam patkányok között és pókok ölelésében kemény földön, vagy ahol épp biztonságosnak ítéltem. Rájöttem,hogy nem maradhatok ebben a városban,de hogy vághatnék neki a vadonnak tizenhárom éves fejjel? Szerencsére a sors megsegített. Az utamba sodort egy jó lelkű paraszt bácsit,aki felvett a szekerére. Ételét s vizét megosztotta velem. Cserébe gondoztam a lovait az út alatt. Nehéz szívvel váltam el tőle a következő városban.

Éltem olcsó fogadókban,éltem az utcán. Dolgoztam mosónőként, mosogatólányként és felszolgálóként. De mindez csak arra volt elég,hogy ne haljak éhen. Én ennél többet akartam. Bizonyítani akartam apámnak,hogy nem vagyok halálra ítélve. A férfiak hamar felgigyeltek különleges és tagadhatatlanul szép külsőmre. Fekete festékkel színeztem a hajam és takartam a fülem. De a helyzet így sem változott. Megtanultam futni,hogy elkerüljem a tapogatásokat. Átkoztam az apámat,hogy szépséggel "ajándékozott" meg. És átkoztam azért,hogy nem vagyok elf és nem vagyok ember sem. Kívülálló voltam még egy olyan helyen is,ahol a társadalom söpredéke élt. Tizennégy évesen jöttem rá,hogy a külsőmet tudom kamatoztatni és használni. Rá kellett jönnöm,mikor egy részeg férfi azt hitte rólam,hogy kurtizán vagyok és megvásárolt egy éjszakára. Próbáltam magyarázni a dolgot,de a fogadós tagadólag rázta a fejét felém,a férfi pedig felvitt a szobájába. Letépte rólam a ruhát,durván az ágyra lökött és még durvábban magáévá tett. Sosem fogom elfeledni az alkoholtól bűzlő száját, a durva kezeit vagy a rossz fogait,mellyel a húsomba mart. Aznap éjjel nem csak a szüzességemet veszítettem el,hanem lelkem és naivitásom egy darabját is. Nem sokkal később elmondták,hogy ez nem olyan kirívó és különös eset,inkább becsüljem meg azt,hogy ilyen külsővel ajándékoztak meg az istenek. Így megtanultam alkalmazkodni. Fogadókban kerestem a férfiak kegyeit,akiket a bódulat pillanatában megrövidítettem. Hány férfival volt dolgom? Nem számoltam,nem akartam ezeket a borzalmakat számokkal alátámasztani...A testem fejlődött,a lelkem haldoklott. Egy álarc mögé bújva éltem a napjaimat, próbáltam megőrizni a lelkemben valami szépet,amibe kapaszkodhatok. Közben megtanultam lopni,csalni,hazudni. Elborzasztott hány férfit képes elbűvölni egy szép arc, egy csábító fenék. Megtanultam, hogyan álcázzam maga, vagy hogyan olvadjak egybe az árnyékkal. Hogyan mozogjak úgy mint egy nagymacska. Megtanultam olvasni az emberek reakcióiból, és hogy hogyan forgassam úgy a szavakat,hogy a javamra váljék. Azt is megtanultam mi kell a férfiaknak. Mit szeretnek és mit nem. Ha volt rá pénzem altatómérget használtam,így bújva ki a dolgok kellemetlenebbik része alól. Egy kurztizán volt a tanítóm. A Neliah nevet felváltotta a Sylver. A sírásról leszoktam. Sem erőm,sem időm nem volt erre a luxusra. Gyakran fohászkodtam szerencséért az istenemhez,aki elég gunyoros módon adta tudtomra,hogy figyel rám...

Egy este épp a következő "áldozatomra" vadásztam egy fogadóban,mikor feltűnt egy férfi. Apolt, borotvált, sármos férfi. Felöltöttem a legszebb mosolyomat és odasétáltam. Beleültem az ölébe és átfontam a nyakát. Enyhe alkohol és parfüm illata keveredett a dohánnyal.

-Olyan hidegek az esték. Szeretnéd,hogy felmelegítsem a tiédet egy pár órára? -búgtam a fülébe. Két kezével megfogta az arcom és mélyen a szemembe nézett. Kék szeme akár a tenger,jól fésült hajába itt-ott őszes csíkok vegyültek,de még így is magával ragadott a kisugárzása. Szeme körül apró ráncok. Kutató pillantása átlátott az álcámon.

-Kislány,nem vagy te még túl fiatal ehhez a munkához?-kérdezte halkan,hogy csak én halljam. A szívem már a torkomban vert. De még nem adtam fel,hiszen kellett a pénz. Csábosan mosolyogtam továbbra is.

-Ugyan...épp elég idős vagyok ahhoz,hogy tudjam mi kell egy férfinak. -kezdtem el őt simogatni. Megfogta a kezem. Nem erősen de határozottan.

-Legfejjebb tizenhét éves lehetsz. Tudod kit próbálsz lóvá tenni? -kérdezte félmosollyal az arcán. -Lathan vagyok...

Elsápadtam...Hiszen ő a helyi tolvajcéh vezetője...Lélekben felkészültem a lehető legroszabbra...

-Hoppá,akkor azt hiszem rossz helyre ültem.-feleltem anyhén remegő hangon.Megpróbáltam felállni az öléből,de finom szorítással jelezte,hogy még nincs itt az ideje.

-Figyellek egy ideje. Biztos,hogy így akarsz megöregedni? Olcsó fogadókban férfiakra vadászva,akiket álmukban meglopsz? Hm...?

Nem tudtam felelni,csak kutatóan néztem a szemébe,próbáltam kitalálni,hogy mit akar tőlem. Nem kellett sokáig találgatnom,mert folytatta.

-Ha kezdeni akarsz magaddal valamit,én lehetőséget adok neked. Rajtad a döntés,hogy élsz e vele vagy sem. Ha igen,akkor holnap este gyere el a Kóválygó Macskába! Most pedig tégy úgy,mintha elutasítottalak volna!

Mit volt mit tennem,enyhén szipogva felálltam az öléből és sértődött arccal a pulthoz mentem. Kértem egy italt. A fogadós kérdőn nézett rám,de mereven kerültem a tekintetét. Az éjszaka hátralévő részét a gondolataimba merülve töltöttem,ami hasznos volt,hiszen nem arra figyeltem,hogy mit teszek,hanem hogy mi vár rám holnap. Eldöntöttem,hogy ha picit is jobb lesz mint a mostani "munkám" akkor elvállalom. Így kerültem be tizenöt évesen a helyi tolvajcéhbe...

Utólag visszanézve hálás vagyok Lathannak,azért amit értem tett. Nem csak azért, mert megtanított arra,hogyan használjam a képességeimet okosan vagy,hogy hogyan csábítsak finoman, hanem azért is mert megismertetett egy olyan dologgal,amire akkora szükségem volt,mint a sivatagban megtévedt vándornak egy kupa vízre. Az Apai Szeretettel. Maga mellé vett. Ételt s fedelet adott. Kedves szót és építő tanítást. Mindíg őszinte volt velem és én is az lehettem hozzá. Végre volt valaki,akivel szemben nem kellett álarcot viselnem. Pár hónap alatt megismertük egymást. Én elmséltem neki,hogy kerültem ide,ő pedig elmondta,hogy a feleségét és a gyerekét betegség vitte el. A kemény és határozott külső mögött érző szív lakozott. Valamiért nekem sikerült áttörnöm a páncélján,amit mint céhvezető viselnie kellett. Sosem nyúlt hozzám úgy,mint az eddigi férfiak és azt sem várta el,hogy akárkinek odaadjam magam. Tolvaj lettem. Aki ha kell eljátsza a kívánatos kurtizánt, csakhogy pénzt, értéket, információt csaljon ki másokból. Így telt el hét év. Lelkemben közben változás ment végbe. Eltemettem a naivitásomat,a bolond, szerelemről szőtt álmaimat. Nem tiszteltem az isteneken és Lathanon kívűl senkit. Megkeményedtem. Lathan lányaként kezelt, és indőnként láttam a fájdalmat a szemében,amit a "gyermeke felnőtté válása" okozott. Megtanított hogyan használjam az elmém hatalmát. Hogyan vonjak a tudatom köré védőpajzsot, hogyan élesítsem ki az érzékelésemet, hogyan nyúljak túl a tudatos énemen egészen le a mélyre, az ösztönök szintjére,egészen a titokzatos hatodik érzékemig. Nem voltam tökéletesen boldog,de elégedett voltam. Naivitásom maradékát fejezte ki az a hit,hogy úgy gondoltam,hogy Lathan marad a céh vezetője. Annál kegyetlenebb volt a meglepetés,mikor az egyik nagyravágyó hadnagy és a céh boszorkánymestere közös erővel megölték Lathant. Szeretett mesterem halála mély fájdalommal töltött el,de tudtam,hogy a gyásznak nincs itt az ideje. Nem volt maradásom,ha nem akartam az új céh vezetőjének játéka lenni. Ezért fogtam a dolgaimat,majd egy éjjel csendben és halkan távoztam a házból. Keserűséggel a szívemben hagytam magam mögött a második várost is. Talán ez az én sorsom,hogy mindenhonnan menekülnöm kelljen. Hogy sehol sem leljek végső menedékre. Hogy az éjszaka legyen az én időm,meglopva másokat. Újra és újra felmerül a kérdés...Tetteim okozzák a sorsomat avagy a környezetem tesz azzá,ami vagyok? Lehetek e valaha anya? Lesz e férfi,aki elfogad és tisztel? Fogom e tudni,mi az a szerelem? Az istenek áldását kérem,hogy ne hajon meg bennem a remény. Mert ha az meghal,azt hiszem meghalok én is...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.