Ez az előtörténet egy kedves karakterem előtörténete, akivel még nem tudtam játszani sajnos, de nem adom fel. :) Hadd mutassam be az én gorviki boszorkányomat, Vierre Lumát.

Újabb elcseszett nap az elcseszett életemben… Ó,hogy Ranagol sújtana le erre a véres pokolra… Hogy gyűlölöm!!!  Az egészet, amit ők életnek neveznek.  Az egy hazugság. Egy álnok játszma Ranagol sakktábláján… Ahogy Ranagol akarja… Őt is gyűlölöm… Sőt mindenkit… Na jó… talán van kivétel… A nagyi… De ő is azt akarja,hogy beálljak a sorba és legyek jó kislány. És ha én nem akarok??!! Ha én egy másik életet akarok, ahol ÉN döntök a sorsom felől?!? Persze…. Majd ha Ranagol úgy akarja… Hogy dögölne meg… Vagy adná meg a lehetőséget a halálra nekem…

Az egész gyerekkoromban kezdődött. Nem nagy ügy. Szokásos gorviki befolyásos nemes család… Sok gyerek, anya, apa, boszorkány nagymama, szolgálók, szeretők, politika, hatalmi játszmák. Mindent megkaptam amit akartam. Lovat akartam? Lovat kaptam. Új ruhát akartam? Új ruhát kaptam. Szolgálót akartam? Megkaptam. Később férfit akartam? Megkaptam… Soha semmiért nem kellett megküzdenem. Ha mélyre nézek, ki kell jelentenem, hogy egy önző, érzéketlen, fortyongó lotyót faragtak belőlem a szüleim… Talán mert egy dolgot képtelenek voltak megadni. A szeretetet…  Azt csak a nagymamámtól kaptam meg. Aki felfedezte bennem a tehetséget, ahhoz, hogy boszorkány lehessek.  Hogy ne csak a külsőmmel, hanem a mágiámmal is elcsábíthassam a férfiakat. És meg kell hogy mondjam neked, barátom, jó tanítvány voltam…  Igyekeztem minden fortélyát ellesni a nagymamámtól…

Kamaszlázadások persze voltak… Elszöktem. Hazahoztak. Persze sosem akartam ténylegesen elmenni. Mindig tudott valaki a dologról… Egy szolga, egy testvér…  Csak tudatni akartam, hogy itt vagyok. Tilosban akartam járni. A családom idegeire menni. Feszegetni a határokat. Hová mentem? Ahová épp kedvem tartotta. Egy másik család fiához lopóztam be. Vagy egy bárd fogadói szobájába mentem fel… Mindegy volt.  Kerestem e valami többet e férfiaknál puszta testi kapcsolatnál? Meglehet…  Azt hiszem, mélyen a gyűlöletem alatt romantikus alkat vagyok. Aki szerelemre vágyik…  Szerelem? Pfha… Hogy lenne képes elviselni engem egy normális férfi…?

Elégedett voltam e valaha? Hogyne. 18 éven át. Amíg rá nem jöttem,hogy mindenki manipulál a környezetemben. Ki így, ki úgy… Ki finoman, ki durván. Anyám, apám, nagymamám, szeretőim…  Apám azt akarta,hogy én vegyem át az irányítást a politikában. Ennek köszönhető a férjem is…  Az a szegény balek…  A Rabuchini család leendő örököse…  Egy könnyen irányítható, jólelkű balek…  Persze az első évben a nyakunkra jártak a szülei. Bizonyosságot akartak, hogy a pici fiukat nem csókmágiával bűvöltem e el? Mikor végre megnyugodtak, jöhetett a csókmágia. Onnantól kezdve untam meg a férjem… Már csak használom, mint tárgyat. Szexuális tárgyat. Erre jók a férfiak…  Hah,persze a családok várják a gyerekeket…  Arra várhattok, ti Ranagol mocskai. Hogy fulladnátok a vérébe!!! Visszatérve… Néha elkap az indulat…  Szóval, egyik este egy egész kellemes szex után az én kedves férjemmel, feküdtem az ágyban és merengtem. Kivételesen tiszta volt a fejem. Nálam ez ritka, általában dúlnak az érzelmeim… Ott feküdtem, éreztem a hűs szellőt a testemen, hallgattam a férjem nyugodt szuszogását, és akkor gondolkozni kezdtem… Hogy miért éppen ezt a férfit választottam? Választottam??? Hiszen a családom választotta ki… De ha ezt megtették, akkor nem tettek e még meg mást is??  És akkor, ott, összeállt a kép… Hogy az egész eddigi életemet végig manipulálták. Irányítottak… A szolgák, a komornák, mind-mind szemek voltak. Eszembe jutottak a szökések…  Nevetségesnek éreztem magam. Hiszen tudták… És ők fogták a póráz másik végét… Éreztem, ahogy gyorsabban veszem a levegőt. Elborított a düh… Törni-zúzni kezdtem a szobában. A férjem persze felriadt, de nem mert hozzám szólni, inkább csendben kisomfordált…  Észre sem vettem… Csak mikor lehiggadtam és körbenéztem…  Törött asztal, törött szék, széttépett ruhák. Parfümillatok keveredése a levegőben. Pár szálka áll ki a kezemből,vérzik. Nagymama jön be és néz körül…

-Mi történt itt Vi?

Gyors választ! Hazudj!!!

-Eltűntek a készleteim. Amik a terméketlenséget segítik elő!

Zavart csend. Nocsak,csak nem belemásztam valamibe??? Hiszen a múlt héten még megvoltak. Ó,hogy Ranagol mászna rád is te vén kurva!!!

-Sajnálom Vi,de nincs szükséged rájuk! Menj le a konyhába, majd a szolgálók valamelyike helyre teszi a kezed. A férjed meg kint aggódik érted.

-Nem érdekel!- sziszegtem felé, majd úgy,ahogy voltam meztelenül kimentem a konyhába…

Az eset nem is érdemel több szót. Hacsak nem annyit, hogy eldöntöttem, hogy megszökök… Végleg. Nyom nélkül.  Szabad akarok lenni. Vagy halott. Mindegy. A halál is a szabadság egyik formája…

Aztán ott volt az az ominózus bál… Mikor szegény Joffer meghalt. Pedig ő volt az egyetlen öcsém akit szerettem… Öt testvérem van, abból egy lány és négy fiú. A lány egy igazi szuka. Apuci kedvence. Messze nem olyan okos, szép és tehetséges mint én. De annak ellenére, hogy apánk engem akar hatalomra juttatni, őt szereti jobban. A másik három fiúról ne is beszéljünk. Fanatikus seggfejek… Kivéve Joffert… Ő olyan mint én. Csak persze gyávább. De romantikus és magányos alkat. Csak ő csendben, passzívan lázad, míg én aktívan. Persze ezért nem hibáztathatom. Mint ahogy azért sem, hogy meghalt. Az inkább az én hibám…  Én mondtam, hogy legyen bátor és álljon ki a dagadt lotyó komornája mellett…  Persze a kis nemes kurvája nem bírt magával. És párbajra hívta… Rabuchini fiúk egyikének a testőrét választotta. Gorviki. Szép. Gyönyörű férfi… Már az éjszaka elején kiszúrtam. Ahogy sokan mások is persze. Ő hűvös, érdektelen. Ez felcsigázza a nőket. Főleg engem. Érzem a csontjaimban, a véremben, hogy őt nem kaphatnám meg. Ez izgat. Nyúlánk, kékszemű(?), kreol. Shadoni származék. De ez engem cseppet sem aggaszt. Gyönyörű haj. Jó kiállás. Magabiztos. Harcos. Ragadozó… Engem is magával ragadhatna úgy igazán.  Vonza a tekinteteket. Nem törődik vele… Fantasztikus. Gyűlölöm. Mert nyugodt. Mert gyönyörű. Mert elérhetetlen…  Azt hiszem ismét leragadtam… Visszatérve… Az öcsém esztelenül nekiront… Ő még a tőrét sem veszi elő. Kézzel hárít… A lotyó felvisít:

-Legyen már vége!!!

Egy gyors mozdulat. És megáll az idő… Joffer tőrje a saját szíve felé tart. Látom,ahogy a puha anyag beljebb nyomódik, hallom az apró hasadást… A tőr eléri a szívét. Arcát meglepetés. A férfi hátralép. Az öcsém lassan, borzasztó lassan előre dől… Csend…

Azután… már nem is tudom… Csak úgy jöttek az események. Az anyám figyelmeztetése, hogy beolvasok a nemes nőnek, a bátyámmal való vita… és,hogy odasétálok Hozzá. Az öcsém gyilkosához. Hűvös pillantás… Semmitmondó beszélgetés… Szinte oda sem figyelek. A gyász elborít. Feleslegesen ejtem ki a szavakat. Inkább ott hagyom. És irigylem az öcsémet. Mert kiállt magáért, még ha ez a vesztét is okozza. Bűntudat? Azt hiszem ezt érzek… Talán mindenkinek jobb lesz, ha elmegyek… Már nem érzem, hogy hová tartozom. A lelkem egy kis része is meghalt. Ő ölte meg. Mégsem tudok Rá haragudni. Ahogy mondta, Ő csak eszköz volt.

Terv kell. Terv, hogy kijussak innen és ezek a pokolfajzatok ne lelhessenek rám.  Aztán majd meglátjuk… Talán szerelmes leszek… Vagy nem. Talán viszont szeretnek… Vagy nem.  Lehet, hogy lesz egy kis családom a semmiben, elvágva mindenkitől, de boldogan… Vagy nem. Talán ott én is jobb ember leszek. Vagy nem.  És ha ez a szabadság nem adatik meg Ranagoltól, akkor elindulok hozzá a halálon át, hogy megköszönjem a nagy semmit…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.